Slide background

Köszöntjük Cserkúton!

Slide background

Köszöntjük Cserkúton!

Slide background

Köszöntjük Cserkúton!

Slide background

Köszöntjük Cserkúton!

Két eredményes évtizeddel a hátunk mögött, kívül-belül megújulva ünnepelünk 2020-ban!

Művészeti céljainkat magas szinten, hazai és nemzetközi elismertség mellett értük el. Legzajosabb sikerei az alapítvány által működtetett Levendulaszínháznak voltak határon innen és túl, de nem csak mi utaztunk, sokan jöttek hozzánk a Levendula Alkotóházba is! Vendégeink szívesen mutatták meg tudásukat a falu előtt, így láthattunk magyar és francia gólyalábasokat, német animációs színházat, bábkészítésbe feledkezett grafikusokat.  A helyi kulturális élethez többféleképpen is kapcsolódtunk: legnépszerűbbek a gyerekek számára hirdetett LevendulaSzín-hét táboraink voltak, ahol tíz alkalommal dolgoztuk fel környékünk egy-egy mondáját, és adtuk elő valamely rendezvényhez kapcsolódóan. Templomunkba különleges koncerteket szerveztünk, ezeket, és az önkormányzattal 2003-ban közösen kiadott „Szent arcképek csarnoka” c. CD lemezt anyagilag is támogattuk. 2020-ban FORDULÓPONTHOZ ÉRTÜNK. Székhelyünk helyi védelem alatt álló épületegyüttese megújul: az impozáns, akadálymentesített közösségi térben minden együtt a pajtaszínház újraélesztéséhez, az eddig porosodó malom múzeumként lesz látogatható. Bízunk benne, hogy lesz elég érdekesség ezen túl is, ami ismertté teszi új nevünket. Mostantól ugyanis MACSEK, a Malom és Műhelyház Cserkúton várja a betérőket.

 

Székhely: 7673 Cserkút, Rákóczi u. 18.
adószám: 18319224-1-02

KSH szám: 18319224 9499 569 02
számlaszám: Dél-Takarék 50800104-11078201
nyilvántartási szám: 02-01-0001302

alapítva: 2000.11.07

Elnök: Kövecses Mária

Képviselő: Pilinczes Kata