Polgármesteri beszámoló, április
Sokakat meglepetésként ért, hogy törvényi szigorítás kíséri a tűzgyújtással kapcsolatos tevékenységet kül - és belterületen egyaránt. A jogalkotó szándéka világos: megtiltja az égetést, ahol csak lehet a levegő védelmében és ezzel ösztönzi a telektulajdonosokat a korszerű, környezettudatos magatartásra. Tisztában vagyunk azzal, hogy az új helyzet tőlünk is a korábbitól eltérő hozzáállást igényel. Testületünknek a törvény megengedi, hogy a belterületen a helyi sajátosságoknak megfelelő megoldással éljen. Olyan rendeletet készítünk, ami legfeljebb két napra szűkíti az égetési napokat, hogy a kártevők által fertőzött, vagy máshogy eltüntethetetlen növényi hulladékot – a szabályok betartása mellett – lakóink megsemmisítsék. Ezek a napok pénteken nappal és szombaton délelőtt lesznek. Mivel ezek a növényi részek az őszi/tavaszi munkák során keletkeznek, az engedélyünk minden év októberétől a jövő esztendő május végéig hatályos.
A külterületen nincs hatáskörünk az intézkedésre, ezért ott az országos szabályok érvényesek egész évben (bejelentési kötelezettség, irányított tüzelés és szabályszerinti égetés). Természetesen az országos tűzgyújtási tilalom a helyi rendeletet felülírja.
A szabálytalanságokat a Katasztrófavédelem szakemberei vizsgálják ki és büntetik. Kérem a telektulajdonosok türelmét rendeletünk kihirdetéséig!
Lakóinkat nem akarjuk magukra hagyni a probléma megoldásában, ezért dolgozunk egy olyan megoldáson, amivel a kerti komposztálók kapacitását meghaladó növényi anyagok feldolgozását önkormányzati segítséggel megoldhatjuk. Vannak elképzeléseink, de ötleteket, felajánlásokat most is szívesen várunk!
A Start munkaprogram kapcsán több újdonság is van. Megtörtént a „belvizes” munka beindítása (is). A dolgozók a héten megkezdték a ténykedést. Egyelőre a mezőgazdasági programot fogják segíteni a vizek elvezetésével a szántóföldről. Mindkét mintaprogramhoz gépvásárlás is engedélyezett. Gépi permetezőt, szivattyút és kistraktort szeretnénk venni. A tervek szerint a vetemények számára kedvező idő esetén hamarosan elkészülnek a magágyak. A vetőmagokat és gumókat a jövő héten vásároljuk meg Mislyenácz Péter számításai alapján.
Természetesen nem kerülték el a figyelmemet a közösségi portálon megjelent vélemények, de a talajegyengetés befejezéséig nem akartam ezekre válaszolni. Várom továbbra is a munkánkat kísérő reakciókat, javaslatokat!
Az általam „focipálya projektnek” hívott tereprendezés sajnos a lelkes indulást követően gyorsan megtorpant, mert a (három más faluval) közös JCB munkagép hidraulikája meghibásodott. A gép új és a garancia miatt eredeti alkatrészt kell hozatni Csehországból ami tegnap, pénteken még nem érkezett meg.
A munkagépről röviden: tavaly egy közös - körjegyzőségen túlnyúló - pályázaton nyert Bakonya, Boda, Cserkút és Kővágószőlős egy földmunkagépet. Ez a gép a gesztorközségben, Szőlősön került elhelyezésre. Előzetes megállapodásunk szerint a négy község egyforma arányban veszi ki részét a költségekből és egyformán részesül a használatból (a lakosság arányos elosztás ebben az esetben túlságosan Kővágószőlős felé billentette volna a mérleget).
A géppel kapcsolatos, polgármesterek közötti megbeszélésre jövő héten fog sor kerülni. Akkor a géppel kapcsolatos terhek elosztásáról és a rendelkezésre állásról kell megállapodnunk. Tárgyalásunk eredményétől nagyban függ annak a tervünknek a végrehajtása, hogy az eső- és fakadóvíz elvezetését útjaink mellett megoldjuk. Alapállásunk az, hogy minden érintett közösség számára biztosítsunk két-két hónapot a szárazabb időszakban és a téli időszakban is lehessen rá számítani.
Új és örvendetes hír, hogy pályázaton nyertünk egy egész évre egy fő kulturális közmunkást. Németh István segítője nem ismeretlen falunkban, Pallos Edinának hívják és Húsvét után az internetszobában üti fel főhadiszállását. A legjobbkor érkezett, mert a nagy rendezvényeink és a pályázatok is most indulnak. Jó munkát Edinának!
Testületünk foglalkozott helyi civil szervezeteink támogatásával. Ebben a kérdésben is szakítunk néhány hagyománnyal, hogy egyesületeink és klubjaink a falu érdekeit jobban szem előtt tartva és tagjainak képességeit hatékonyabban kihasználva működjenek. Hogy lakótársaink ismereteit e tárgyban felfrissítsem felsorolom a velünk kapcsolatban álló szervezeteket:
Cserkúti Faluszépítő - és Környezetvédelmi Egyesület,
Cserkúti Horgászegyesület,
Cserkúti Polgárőr Egyesület,
Mecsek - Nyugat Falusi Vendéglátó - és Turizmus Egyesület,
Cserkúti Gyerekklub, – újonnan alakult!
Cserkúti Ifjúsági Klub,
Cserkúti Kézműves- és Gazdaklub,
Cserkúti Nyugdíjasklub.
Együttműködünk még a Cserkúti Zöldút Egyesülettel és a Kaptár Egyesülettel, bár együttműködési szerződést még nem kötöttünk.
Még egy tisztem van azelőtt, hogy hagyom Önöket tovább ünnepelni. Egy keddi rendezvényre invitálom falunk lakóit, amit a paksi RHK Kht. számára szervez a Nyugat Mecseki Tájékoztató és információs Társulás, amelynek Cserkút is tagja. A program délután ötkor lesz a Kultúrházban, ahol munkatársaival várni fogja az érdeklődőket Kereki Ferenc, a Kht vezetője. Most ismét a kérdés legavatottabb ismerőihez tudunk kérdéseket feltenni és nekik mondhatjuk el véleményünket. Bízom a sok érdeklődőben (jöjjenek a fiatalok is!), mert a paksiak a szokásos kedveskedni valót sem hagyják a Duna partján!
Még egyszer kívánok mindenkinek kellemes Húsvétot, jó ünneplést és kiadós pihenést!
Cserkút, 2015:04.04.
Hagenthurn József polgármester





