A 47. héten történt ...
Kedd:
A délelőtt folyamán polgármesterként a Polgári Védelem felkészítésén vettem részt.
Délután képviselőtársakkal megtekintettük az átadásra váró Batvölgyi utat.
Megállapítottuk, hogy a forgalom úton való tartásához jelző eszközöket alkalmazunk
Este Storcz Zita kíséretében részt vettem a Zöld Út helyi vezetőségi ülésén.
Szerda:
Újra nálunk járt Balog Farkas Csaba. Kokas Ignác úrral érkeztek, akinek irodája korábbi beruházásunkat tervezte.
A beruházásból még el nem végzett munkák miatt jöttek.
A testületi ülés döntésére kellett várniuk.
Délután Országos szövetségünk tisztújító ülésén vettünk részt a társközségekkel.
Kővágószőlősön pályázatokkal kapcsolatos előadást hallgatott meg Vásárhelyi Balázs, aki később a majdani igényfelmérés előkészületein is dolgozott Sigora Irmával együtt.
Csütörtök:
A nap legfontosabb része a kora délutáni testületi ülés volt.
Sok fontos témánk volt, amiről a jegyzőkönyv majd pontosan beszámol, de kiragadok néhány. általam fontosnak tartott dolgot:
Elfogadtuk az új Szervezeti és Működési Szabályzatunkat.
Sigora Irma bemutatta elképzeléseit a faluban tartandó igényfelmérés kapcsán, amit Vásárhelyi Balázzsal együtt szerveznének meg.
Elvben beleegyeztünk egy pénzbeli segítségbe, amit a társközségeknek juttatnánk jogi és pénzügyi biztosítékok esetén. Az erőgépes pályázatunkhoz van rá szükségük.
Döntöttünk a temető körüli fásítás és tipegő építés ügyében és nem kötöttünk szerződést a korábbi partnerekkel (MB Bau). Szileczki Mónika a fásítás, Vásárhelyi Balázs az építkezés ügyeinek felügyeletét vállalták.
Kiválasztottuk Papp Szilárd vállalkozót a téli hótolás és síkosság mentesítés elvégzésére. Szerződést a jövő héten kötünk. Ezen munkák koordinálása Hegedűs Zsolt feladata lesz.
Döntöttünk több támogatás, ünnepi ajándékozás ügyében is.
Szó volt az év hátralévő programjairól és a honlapunkról.
Az önkormányzati dolgozók munkájának szervezését egy később elkészítendő terv alapján képzeljük el, amit Szakács Béla segítségével készítenék .
Híre ment már a faluban, hogy feljelentés történt nem sokkal a választásokat követően. Gazdálkodásunkat érte kritika névtelen feljelentés formájában, ami miatt már elég sok embert citáltak a rendőrségre és még nem látszik a vége. Bosszantó és szomorú az ügy mert se bizonyíték, se bűncselekmény nincs, csak a „szívatás”. Na nem gond, utazgatunk Siklósra munkaidőben ahelyett, hogy a dolgunkat végezhetnénk.
Péntek:
Ezen a délelőttön elhoztam Petőcről a mikulások kiállításához szükséges faanyagot. Hála Burián Endrének és Golubics Istvánnak. Imréék majd a jövő héten felvágják őket.
Leszállítottuk a széljelzőket is Pécsről, amit a fiúk szombaton ki is raktak.
Este Kávé József segítségével eljutottam a Keresztény Kaszinó jubileumára, ami jó alkalmat adott az ott tartózkodó cserkútiak új oldaláról való megismerésére és Relu atyával való kapcsolatfelvételre. Remélem, együttműködésünket új alapokra helyezhetjük.
Cserkút 2014.11.23.
Hagenthurn József polgármester





