- Este hattól tartott eredményes fogadó órát Vásárhelyi Balázs képviselő úr. Ahogy tudom, egy lakossági felmérés elkészítését tervezik, ami alapja lehet későbbi stratégiai terveinknek.
Kedd:
- A nap érdekes pillanatai voltak azok, amikor régi uránbányászok látogattak meg. Kukai András és Bánvölgyi Ferenc egy riportkönyv megjelentetésén ügyködnek és kértek támogatást testületünktől könyvvásárlás formájában.
- Kora délután V. Balázs szervezésében összeültünk a kőbányai út miatt a pécsi és szentlőrinci érdekeltekkel, hogy a falu területén kívül eső részek problémáiról véleményt egyeztessünk.Kiderült, hogy ez a tanácskozás nagyon hasznos volt, mert régóta húzódó gondokat sikerült - legalább szándékok szintjén - tisztázni.
Számunkra a legfontosabb hozadéka a megbeszélésnek az, hogy a város jóindulatúan áll gondjaink megoldásához.
- Még ezen a délutánon beszéltünk a "hótolós" pályázat résztvevőivel, hogy mit tudnak még ajánlani, illetve engedni vállalásukból. Megegyeztünk a vállalkozókkal, hogy döntést majd testületünk fog hozni e hó 20-án.
A beszélgetésen társam Vásárhelyi Balázs volt.
Szerda:
- Ez a nap főleg a lakossági - főleg közlekedéssel kapcsolatos - gondokkal való foglalkozással telt.
Csütörtök:
- Az előző napot követő intézkedésként két fővel a József Attila utca felső részén dolgoztunk, hogy egy átereszt megtaláljunk, ami az ott lakók útépítéséhez elengedhetetlen.
Péntek:
- Reggel átvettem és a Hivatal páncélszekrényébe zártam a polgármesteri és képviselői vagyonnyilatkozatokat, amiket Szileczki Mónika bizottsági elnöktől vettem át.
- Délelőtt a Kőbánya vezetőivel tanácskoztunk közös jövőnkről és akut tennivalóinkról. Az út helyrehozásában való részvétel, az általuk használt útszakasz és a bánya előtt kialakított teherautó parkoló és a bányabeli vizek elvezetése voltak a fő témák. A beszélgetés - amelyben Szakács Béla volt a segítségemre - számunkra ígéretes volt, a tárgyalásokat folytatjuk.
- Délben újra nekifutottunk a "hótolós" pályázatoknak, csak most dr. Jocskov Annamária jegyzőasszony volt a társam a bontás idején. Új pályaműveket nem kellett bírálgatnunk, mert nem jött egy sem. Így csütörtökre az eddig megismert és vállalkozójuk által bemutatott pályázatok közül választhat a testület.
A hét lakóhelyünk szépítésével telt, amit a fűnyírók "zenéje" tudatott mindenkivel faluszerte. A jövő hét elejére tervezzük befejezni.
A jövő héten teszünk pontot a testületi ülésre való készülésünkre is csütörtökön. Fél kettőkor ülünk össze a polgármesteri tanácskozójában.
Jó hétvégét kívánok a maradék időre!





