Heti történések (2014.11.03-11.09)
- Storcz Zita volt a házigazdája a heti fogadó órának. Tanulságos, élő rendezvény volt. A kezdeti fokozott érdeklődésnek tulajdonítom, hogy bizony a fórum jelleg még tapasztalható. A kezdeményezés már most beváltotta a hozzá fűzött reményeinket.
Kedden délután műszaki ellenőrünkkel, Müller Attilával tekintettük át a Batvölgyi út munkálatait. Vásárhelyi Balázs, aki a beruházásokat (is) felügyelő munkacsoportunk képviselője, aktívan vesz rész a találkozók szervezésében és a közös munkában.A jövő héten ülünk össze az összes érintettel, hogy a cserkúti területen kívüli gondokat is orvosolni tudjuk később.
- Ezután informális testületi ülést tartottunk, hogy meghallgassunk egy önkormányzati munkában jártas hölgyet. Ő díjazás fejében tanácsokkal, javaslatokkal látná el testületeinket és polgármesterünket, hogy a kezdeti időket minél ügyesebben éljük át. Napi feladataink gyakorlása közben rá kellett jönnünk, hogy szükségünk lenne rá. Még vita van köztünk, de egy másik, bár más jellegű kezdeményezéssel együtt talán több gondunkat megoldhatjuk. Az egyik bizalmi, a másik technikai kérdés. Mindkét jelentkezőtől időt kértünk a döntésre.
Csütörtökön Balaskó László ügyvéd úrral és a jegyzőnkkel, valamint Balázzsal beszéltük meg a Plató szennyvíz több mint tíz éve húzódó ügyéből ránk háruló feladatokat. A sokszereplős ügyben Cserkútnak több tennivalója van, hogy még idén le tudjuk zárni ezt a dolgot.A jövő hét nagyon fontos ebből a szempontból.
Pénteken bontottuk fel az idei "hótolós" pályázatokat.Vásárhelyi Balázs - most a pályázatokkal foglalkozó munkacsoport kinevezett felelőseként -
segített a kiválasztásban.Két pályázót kértünk arra, hogy részletesen magyarázzák el a kiírt pályázathoz való viszonyukat jövő kedden. Reméljük, hogy mindenki számára megnyugtató eredményt tudunk felmutatni.
- Ezen a délutánon jött hozzánk az a csapat, akik a keddi beszélgetés folyományaként vázolták szolgáltatásukat, ami leginkább szakmai-pénzügyi vizsgálódással tudná megteremteni a kellő háttért testületünk további döntéseihez.Ahogy már írtam tőlük is időt kértünk.
-Este volt szerencsém a Nyugdíjas Klub rendezvényén részt venni, ahol közösen megállapodtunk abban, hogy szükség van és lesz a klubra, amelynek működését a korábbiakhoz hasonlóan támogatja önkormányzatunk.
Szombaton, ma délután 15:00-kor lesz a Márton Napi gyermek készülődés! Várjuk a szülőket, hogy hozzák el a gyerekeket, mert ügyeskezű segítők készülnek az együtt való munkára-szórakozásra!





